A budai Vár közös örökségünk. Küldetésünk, hogy megőrizzük és megújítsuk; olyan hellyé tegyük, ahová mindannyian örömmel térünk vissza.

Hosszú évtizedek rombolása és elfeledettsége után a Nemzeti Hauszmann Program fejlesztéseinek köszönhetően a Budavári Palotanegyed ma ismét a fejlődés és az újjászületés korszakát éli. Megújulnak a zöld felületei, sétányai, várkertjei, történelmi parkjai, várfalai és lépcsői. Lifteket és akadálymentes megközelítési lehetőségeket alakítunk ki, hogy az itt élőknek és az ide látogatóknak könnyebb legyen feljutni a Várba. Hauszmann Alajos korabeli tervei alapján születnek újjá a magyar építőművészet egykori remekei, a városrész ikonikus épületei, amelyek a második világháború során megsérültek, azonban helyreállításuk elmaradt, végül ideológiai okokból elbontották azokat.

Az újjászületett Főőrségben kávézó és étterem várja a vendégeket, a Lovarda épülete pedig rendezvénytérként nyílt meg az érdeklődők előtt. Elkészültünk a Budavári Palota déli összekötő szárnyának helyreállításával és a benne található Szent István-teremnek az újjáépítésével is. A Budavári Palota régóta esedékes megújítását a Szent György tér felől folytatjuk. A következő években a Dísz téren eredeti magasságában születik újjá a Honvéd Főparancsnokság épülete, a Szent György téren pedig újjáépítjük a József főhercegi palotát és a hozzá tartozó Neoreneszánsz kertet és istállót. A Dísz tér sarkán már idén eléri végleges, századfordulós megjelenését a Vöröskereszt Egylet egykori székháza, amelynek helye évtizedekig városképi sebként tátongott a Várhegy közepén.

Az építkezések célja, hogy a budai Várat visszaadjuk a magyar embereknek, és egy olyan városrész szülessen, amely méltó a világörökségi ranghoz; ahová újra és újra érdemes ellátogatni, ahol jó élni, ahol hosszabb időt is érdemes eltölteni, mert otthonos, hangulatos, és mindig új élményekkel fogadja a látogatókat.

A karmeliták 18. századi kolostora és temploma a Várhegy délkeleti oldalán áll. Helye kivételes: a Budavári Palota és a polgárváros között húzódik; alatta a Duna széles folyama hömpölyög, amelyre páratlan kilátás nyílik.

A karmelita templom helyén eredetileg a 13. századi ferences kolostor temploma állt 1541-ig. A középkori, Szent Jánosnak szentelt templomot a török hódoltság alatt dzsámivá alakították át, majd 1686-ban, Buda visszafoglalásakor lerombolták. A Budán — a Vízivárosban — már 1372-ben megtelepedő karmelita barátok 1693-ban vették birtokba a telket. Az eredetileg szerzetesek lakhelyéül épült kétemeletes rendházuk téglalap alakú udvart zár körül. A keleti oldal meghosszabbításában kapott helyet a refektórium, a Szent József tiszteletére 1763-ban fölszentelt templom a déli oldalon csatlakozik. A karmeliták rendjét 1784-ben II. József feloszlatta, így két évtized múltán átalakították az épületet. Engedve a budai lakosság igényének, a templomból színház, a kolostorból kaszinó lett, amelyek megtervezésével a korszak kiemelkedő polihisztorát, Kempelen Farkast bízták meg. A funkció mellett a külső is átalakult: elbontották a templom tornyát, majd Buda város címere felkerült a palotaszerűvé formált homlokzat tetejére. Buda első kőszínháza 1787 októberében nyílt meg. Belső kialakítása a Monarchia legszebb teátrumaival vetekedett, hatalmas nézőtere 1200 fő befogadására volt alkalmas. A felszereltség korszerű, a terem akusztikája kiváló, míg a Kempelen tervezte díszletállomány és jelmeztár bőséges volt.

Az új intézmény bérlője Tuschl Sebestyén, a pesti Rondella ügyeinek intézője, míg a társulat vezetője Bulla Henrik Ferenc színész lett, aki elsőként vetette fel a színház ötletét. Az első magyar nyelvű előadást, Simai Kristóf Igazházi, egy kegyes jó atya című művét már Kelemen László színigazgató rendezésében láthatta a közönség. A hely rangjára jellemző, hogy Joseph Haydn itt tartotta A teremtés című oratórium első Bécsen kívüli előadásának próbáit. A zárt körű hangversenyt, melyet József nádor születésnapja alkalmából felesége, Alekszandra Pavlovna szervezett, a palota ún. Mária Terézia-szárnyában tartották 1800. március 8-án. Ugyanezen év áprilisában kezdetét vette a nádor feleségének tiszteletére rendezett ünnepségsorozat, melynek záróeseménye május 7-én Ludwig van Beethoven várszínházbeli fellépése volt. Az eseményt emléktábla jegyzi. 2000-től hagyományosan ünnepi hangversennyel emlékeznek a zenetörténet egyik legjelentősebb géniuszára. Az 1815-ben felújított épületben felléptek a hazai színházi élet nagyjai: Laborfalvi Róza, a realista magyar színjátszás úttörője, Déryné Széppataki Róza, az első magyar opera-énekesnő, Lendvay Márton színész, rendező, valamint Szentpétery Zsigmond színész, a Nemzeti Színház alapító tagja. 1835-ben itt adták elő a Bánk bán első változatát. 1837-től ismét német társulatok játszóhelye volt, míg 1870-ben határozattal tiltották meg az előadásaikat. 1871-től a Nemzeti Színház játszóhelye lett, fellépett többek között a nemzet csalogányának nevezett Blaha Lujza, sőt 1886-tól az Operaház is tartott itt előadásokat. 1924-ben a karzat beszakadása miatt az épületet bezárták, majd 20 év múlva tűzbiztonsági okokból a teljes berendezést lebontották.

A háborús pusztítások után felújították, és 1978. február 13-án Hernádi Gyula Bajcsy-Zsilinszky Endre című darabjával nyitották újra. 1978-tól a Népszínház, 1982-től a Nemzeti Színház játszóhelye volt, majd 2001-től az új Nemzeti Táncszínháznak adott otthont.

Legutóbbi felújítása Zoboki Gábor építész tervei alapján, az építtető szerzetesrend eredeti szellemiségének tiszteletben tartása mellett történt. A külső homlokzatok és belső terek elegáns, világos karaktere mind ezt szimbolizálja. A rendezvényterem sokszínű programja a tér gazdag kultúrtörténete előtt tiszteleg.