Évadzáró koncert a Karmelitában
Keresztmetszet Puccini Bohémélet című operájából – A Magyar Állami Operaház koncertje
„Ó, mily hideg e kis kéz” – így indul a Bohémélet pillanatokon belül perzselővé hevülő szerelmi szála. Ugyanígy a fagy és a forróság találkozik a Magyar Állami Operaház júniusi hangversenyén, hiszen az OPERA Zenekar és az énekművészek a téli időszak kötelező Puccini-operájának havas tájait idézik meg a Karmelita koncertsorozat nyári évadzárásaként. A zene és az előadás persze így is izzik a szenvedélytől. Annál is inkább, hiszen a fiatal bohémeket ezúttal az OPERA ifjú tehetségei, vagyis a szerepekhez életkorban legközelebb álló énekesek formálják meg.
A Marton Éva Nemzetközi Operastúdió (MOST) 2024 szeptemberében kezdte meg működését, a 2025/26-os évadban pedig már második évfolyamát indította. A négy féléves képzésre felvételt nyerő, pályájuk elején álló énekesek nemcsak a legendás fővédnök Marton Éva mesterkurzusain vehetnek részt, de az OPERA művészeti igazgatójától, vezető játékmesterétől, korrepetitorától és balettmesterétől is tanulhatnak szerep- és színpadi gyakorlatot, mozgást, opera- és interpretációtörténetet, valamint részt vehetnek nyelvi coachingban is. Fellépési lehetőségekhez jutnak, repertoáron lévő darabok szerepeit tanulják, sőt adott esetben be is ugranak. Ilyen beugrással láthatta és hallhatta a közönség 2025 januárjában Fenyvesi Gabriella Reát, aki – amellett, hogy az évadban futó gyermekprodukciók rendszeres közreműködője – Musettaként mentette meg az egyik Bohémélet-előadást.
De a MOST tagjai nemcsak beugrások útján kerülnek be az OPERA fontos repertoárdarabjaiba és premierjeibe. Pál Botond két évad Bohéméleteiben is helyet kapott, de a szerző Turandot és Manon Lescaut című operáiban is felbukkant. Mozart-ritkaságtól Beethoven-operáig, Strauss-operettől Gershwin-műig sok produkcióban bizonyít folyamatosan. Az osztrák származású Anija Lombard a 2024/25-ös szezonban feltűnt a Figaro lakodalmában és a vadonatúj Macbeth-produkcióban, a következő évadban pedig olyan szerepek találták meg, mint a Don Giovanni Zerlinája, A varázsfuvola Papagenája, a Rigoletto Ceprano grófnéja vagy épp a Parsifal egyik viráglánya. Hozzájuk csatlakoznak a legfrissebb évfolyam tagjai, a Bastien és Bastienne, valamint A telefon című egyfelvonásosokban emlékezetes alakítást nyújtó Halász Gergely, a Carmenben és A Nyugat lányában már felbukkanó Beeri Benjámin, valamint az operastúdió nemzetközi vonulatát erősítő Alex Vereshchak és Zhaochi Xu.
Az ő előadásukban elevenednek meg Puccini 130 évvel ezelőtt, 1896-ban bemutatott Bohéméletének gyönyörű és fülbemászó részletei. Noha a hatalmas ívekben gondolkodó szerző elkezdte felbontani az operák zártszámos rendszerét, így alig találni a műben olyan klasszikus értelemben vett áriát, amelybe ne szólna bele egy-két másik szereplő vagy a kórus, a koncerten megszólaló zenei keresztmetszet a legkevésbé sem kelti megszaggatás vagy mozaikszerűség érzését. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy a világ legjátszottabb, ún. ABC-operái között számontartott Bohéméletből az idők során megszámlálhatatlan alkalommal emeltek ki és tettek koncertáriává részleteket, hanem annak is, hogy az opera alapjául szolgáló regény maga is inkább különálló epizódokból áll, semmint egyetlen megbonthatatlan egységben meséli el a történetet. Ám akik igazán szerethetővé, átélhetővé, izgalmassá és színessé teszik Puccini művét, ők az árnyalt karakterek, akik maradéktalanul megjelennek az esten. A fagyos óvatossággal indító, de viharos féltékenységre is képes Rodolfo, a félénk és csöndes, mégis akaratán kívül is csábító Mimì, illetve ellentétpárjuk, a férfiak fejét nagyon is tudatosan elcsavaró Musetta és a temperamentumos Marcello, vagy épp a kabátjától fájdalmasan búcsúzó Colline és az örökké vidám és optimista Schaunard mind megidézik Puccini máig szívbe markoló dallamait. A dallamokat, amelyeket karmesterként a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Szennai Kálmán fog össze.
A Karmelitába évek óta visszatérő Magyar Állami Operaház ezúttal is teljes zenekarral érkezik, hogy az Andrássy úti palotában 1937 óta Nádasdy Kálmán rendezésében látható, vagyis a közel 90 év alatt a magyar operajátszás tiszteletbeli és nélkülözhetetlen tagjává váló Bohémélet keresztmetszetével és a fiatal énekesekkel egyszerre idézzen múltat és mutasson jövőt.
Jegyár: 9900 Ft