Beethoven Budán

Beethoven egyetlen ismert budai fellépésének idején, 1800 májusában még zeneszerző-karrierjének elején járt, alig néhány évvel korábban jelentette meg első, a nyilvánosságnak szánt műveit. Szélesebb közönség előtt először 1795-ben játszott a bécsi Burgtheaterben, ekkor még elsősorban zongoravirtuózként ünnepelték. Az 1800-as év fordulópontot jelentett az életében: ekkorra már elegendő erőforrással bírt ahhoz, hogy saját javára, saját koncepciója szerint szervezze meg bemutatkozó hangversenyét. A műsoron ekkor a rögtönzések mellett már szimfóniája, zongoraversenye és kamaraműve is szerepelt amellett, hogy szimbolikusan megszólalt Haydn és Mozart zenéje is. Akárcsak Bécsben, Beethoven a budai hangversenyen is egyszerre tette le névjegyét zongoristaként és zeneszerzőként: a Giovanni Punto néven ismert cseh kürtössel frissen elkészült F-dúr kürt-zongora szonátáját játszotta.

A jeles látogatás évfordulóján ezúttal Fejérvári Zoltán ad zongoraestet, aki a zeneszerző korai és kései alkotói korszakának darabjaiból válogat. A zongoraművész az elmúlt évek magyar zenei életének egyik legtehetségesebb, legizgalmasabb egyénisége. A 2017-es Montreali Zongoraverseny győztese, Európa és Amerika legrangosabb hangversenytermeiben ad koncerteket, szólistaként elsőrangú zenekarok és karmesterek partnere. Ahogyan a Gramophone magazin méltatja: „Fejérvári kivételesen elmélyült művész, aki egyszerre ötvözi hangszerének színeit a kifogástalan zeneiséggel.”

A koncertet nyitó op. 10-es F-dúr szonáta még abból az időszakból származik, amikor Beethoven gyakran állt színpadra zongorapárbajok szereplőjeként, minden ellenfelét meggyőzve arról, hogy a megadott témákra improvizálva olyan nehézségeket küzd le, és olyan hatásokat csal ki a zongorából, amilyenekről ők még csak álmodni sem mernek. A szonátát áthatja az improvizációk szabad, játékos hangulata, az első tételben több olyan pillanat is van, amikor Beethoven mintha próbára tenne minket, hallgatókat, vajon észrevesszük-e a trükkjeit, és meg tudjuk-e jósolni, merre fűzi tovább a hangokat. A visszafogottabb karakterű második tétel középrészében sokan már-már schuberti hangvételt is felfedeznek, majd a vidám és nyüzsgő fináléban ismét az önfeledt játék kerül előtérbe.

Ugyancsak az első publikált darabok közül való az op. 2-es f-moll szonáta, amelyet Beethoven Haydnnek szóló ajánlással adott közre. Az ajánlás állítólag nem érkezett szívből, inkább csak az idősebb mester ragaszkodott hozzá – Beethoven pedig, bár néhány órát valóban vett Haydntól, inkább azt hangoztatta, hogy semmit nem tanult tőle. Az f-moll darabnak már a hangnemválasztása is sejteti, hogy drámaibb, viharosabb hangulatú zene következik. Az első tétel rakétaszerűen felfelé ívelő nyitótémáját gyakran Mozart „nagy” g-moll szimfóniájának finálétémájával állítják párhuzamba. A négytételessé bővített szonátában a nosztalgikus Adagiót követően egy Menüett is helyet kapott. Végül a tüzes finálé olyan energiákat mozgósít, amire legfeljebb csak elvétve találunk példát a műfaj korábbi történetében.

Beethoven kései zongoraművei az életmű ikonikus darabjai – a mélységek és magasságok, az erő és nemesség, a legapróbb rezdülések és leghatalmasabb érzelmek zenéi. Nemcsak az előadókat állítják komoly intellektuális és technikai kihívások elé, de a hallgatóktól is intenzív figyelmet követelnek. Az 1824-ben komponált bagatellek egyáltalán nem „semmiségek”, sőt Beethoven egyenesen úgy hivatkozott rájuk, mint a maguk nemében a legjobb művek, amelyeket valaha írt. Az op. 126-os jelzetszám alatt publikált hat bagatell összefüggő ciklust alkot, melyben a líraibb és a lendületesebb, drámaibb darabok váltakozását követhetjük végig. A két minőség a záró Prestóban egyesül, egyszerre élesítve és megbékítve ellentétüket.

Az ugyancsak Beethoven kései művei közé tartozó op. 110-es Asz-dúr zongoraszonátában a részvét és a kétségbeesés hangja éppúgy megszólal, mint a megnyugvásé vagy a győzelemé. „Con amabilità”, azaz gyengéden, kedvesen, szerethetően – a nyitótétel elején Beethoven ezzel az előadói utasítással, kéréssel fordul a zongoristák felé. A békés, éneklő témákban gazdag első tételt a szélsőséges dinamikákkal játszó Scherzo követi, amely humoros gesztusokban is bővelkedik. A nagyszabású finálét Beethoven recitativós bevezetővel indítja, majd panaszos áriákkal és magasztos fúgákkal komponálja teljes egységgé.

Jegyár: 6900 Ft