Béke és harmónia

„A különböző részek összességéből valami új, harmonikus jöhet létre.” Ezt vallják a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar vezetői és tagjai, akik minden koncertjükön arra törekszenek, hogy közösen létrehozzák azt a harmóniát, amely összeköti őket és a közönségüket. Miklósa Erika, Subedi Anna, Krajnynák Dalma, Tötös Roland és Najbauer Lóránt személyében most is a legkiválóbb énekesek csatlakoznak ehhez a küldetésükhöz. Programjukat ezúttal a béke és a harmónia gondolata fogja össze.

Az együttes karmesterei, Tóth-Vajna Zsombor és Tóth-Vajna Gergely olyan zeneműveket állítanak középpontba, amelyek a 17. század végén – 18. század elején, olyan időszakban születettek, amikor Európában háborúk dúltak, és a harcok mind szellemileg, mind anyagilag megviselték a háborúzó feleket. Esterházy Pál Harmonia caelestis című gyűjteményének, valamint Henry Purcell és Jeremiah Clarke ódáinak egymás mellé állításával az angol–magyar diplomáciai kapcsolatok fontosságát is hangsúlyozzák. Így fogalmaznak: „1686-ban a későbbi I. György brit uralkodó ifjú hannoveri hercegként Esterházy Pál oldalán harcolt Budavár visszavételekor. Elődje, Anna brit királynő birodalmában pedig, akinek fontos szerepe volt a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békében (1711), a csataterek mellett az orgonák is »csatáztak«. Ilyen ütközetek mellett a hétköznapokban a művészetek és elsősorban a zene is a lelki béke, a harmónia megtalálásának eszközei voltak.” Tóth-Vajna Zsombor és Tóth-Vajna Gergely arra az egybeesésre is felhívja a figyelmet, hogy Esterházy Pál, az ország ekkori nádora épp a szatmári béke évében, 1711-ben adta ki a Harmonia caelestis, azaz Mennyei harmónia című kantátagyűjteményét. „Ahogy a békeszerződés, úgy a zeneművek is a harmóniára törekvés szimbólumai” – összegzik. Műsorválasztásuk egyben a Karmelita koncertek előző évadában bemutatott Harmonia caelestis-programjuk folytatása: újabb részleteket szólaltatnak meg a gyűjteményből, amely így válik teljessé.

Az Esterházy Pál nevével fémjelzett gyűjtemény a magyar barokk zene legjelentősebb forrásai közé tartozik, sokoldalúan mutatja be azt a repertoárt, amely a főúri udvari együttes zenei mindennapjainak része volt. Noha Esterházy Pál hercegre sokáig tekintettek úgy, mint a gyűjteményben szereplő művek zeneszerzőjére, a valóságban inkább szerkesztőként foghatta össze a munkát – ez azonban nem kisebbíti érdemeit. Az udvarában alkalmazott képzett zenészek mind kivehették a részüket a kötetben szereplő dallamok feldolgozásában. A gyűjtemény darabjainak lehetséges forrásai között nagy számban találunk népénekeket, amelyeket a zeneszerzők a barokk formanyelv szabályai szerint változtattak hatásos kompozíciókká. A Harmonia caelestisben szereplő kantátákból a koncert első és második felében is hallhatunk részleteket, így lehetőségünk nyílik rá, hogy Purcell és Clarke műveinek közvetlen közelségében értékelhessük őket.

Henry Purcell 1683-ban Christopher Fishburn szövegére komponálta meg Welcome to all the pleasures című ódáját, amelyet a londoni Musical Society rendelt tőle. A nagy sikerű bemutató apropóját Szent Cecília ünnepe jelentette, akit nemcsak vértanúként, de a zene pártfogójaként is ismerhetünk. A Szent Cecília védelmezte zene valamiképp az isteni harmóniát, az ember Istennel való harmóniában létezését testesíti meg. Ennek a zenei szépségnek a különböző árnyalatait vonultatja fel a komponáláskor még alig huszonnégy éves Purcell ódája, amely tele van eleganciával, frissességgel. Énekszólamai legalább annyira kidolgozottak és elbűvölőek, mint a vonósoknak komponált zenekari anyagai. Mindig különleges élmény hallgatni Purcell basszus szólamait, amelyek hol feltűnőbben, hol inkább a háttérbe vonulva biztosítanak alapot a teljes zenei szövetnek. Szép példa erre a Here the Deities approve című szóló alt tétel, amelynek folyamatosan ismétlődő basszusmenete szinte elringat minket. Ugyancsak érdemes megfigyelni azt a kifinomultságot, ahogyan a zeneszerző lezárja és hagyja lecsengeni az egyes tételeit.

Purcell mindössze harminchat évet élt, és remekművei mellett ránk hagyta azt a megválaszolhatatlan kérdést is, mi mindent komponálhatott volna még, ha tovább él. Pályája csúcsán volt ekkor, és ahogy 1695. november 21-én, halála napján írt végrendeletében fogalmazott, bár „a teste állapotát tekintve veszélyesen beteg” volt, továbbra is „jó és tökéletes elmével és emlékezettel” bírt. Hiányát pályatársai többek között neki ajánlott zenékkel igyekeztek enyhíteni. Ebből az indíttatásból komponálta Come, come along to dance and sing a song! című ódáját a zeneszerző-orgonista Jeremiah Clarke is, olyan drámai művet hozva létre, amely számos eszközével reflektál Purcell művészetére. Táncra és énekre hívnak az óda első tételei, majd az örömteli hangot a halálhír érkezésével komorabb, líraibb hangulatok váltják fel. A drámai erejű mű talán legmarkánsabb részlete a Mr Henry Purcell's Farewell, azaz Purcell búcsúja címet viselő tétel, amely határozott ütéseivel egyszerre érzékelteti a halál visszafordíthatatlanságát és fenségességét. A zárótételben a gyász vigasztalóan szép kifejezésének lehetünk tanúi, az énekesek és a zenészek együttes közvetítésével.

Jegyár: 6900 Ft