Zenei örökségünk

Az Erdődy Kamarazenekar több mint három évtizede teljesít fontos missziót zeneéletünkben: a magyar zenetörténet értékeit népszerűsítik, és kortárs hazai kompozíciókat mutatnak be rendszeresen. Az alapító és művészeti vezető Szefcsik Zsolt által irányított együttes repertoárján számos olyan 18–19. századi, valamint 20. századi és kortárs mű szerepel, amelyet ma kizárólag az ő előadásaiknak és díjnyertes lemezeiknek köszönhetően ismerhetünk. Magyarországi kottatárak kéziratai alapján több mint száz korábban elfeledett művet ismertettek meg a közönséggel, emellett számos kiváló hazai szerzőtől rendeltek új darabokat. A Karmelita koncertsorozatba illeszkedő programjuk a 20. század és az ezredforduló hazai vonószenekari terméséből válogat, Bartók mellett három olyan kiváló magyar komponista műveit vonultatva fel, akikhez szoros szálak fűzik az együttest: Orbán György kifejezetten az Erdődy Kamarazenekarnak komponálta Sopra canti diversi című darabját, Sugár Rezső Divertimentóját és Selmeczi György négy hegedűre és vonószenekarra komponált versenyművét pedig korábban felvételen is rögzítették.

„Sugár Rezső mindig szép, tiszta, emberi muzsikát írt. A magyar zeneszerzés történetének viharos, ellentmondásokkal telített évtizedeiben következetesen hű maradt önmagához. Nem ragadták magukkal divatok, irányzatok, öncélú kísérletek. Töretlenül hitt a zene kifejező erejében és a komponista erkölcsi felelősségében. Olyan műveket komponált, amelyek őszinte érzelmeket ébresztenek mind az előadókban, mind a hallgatókban.” A Magyar zeneszerzők kismonográfia-sorozatának szerzői jellemzik így Sugár Rezsőt, Kodály Zoltán utolsó tanítványainak egyikét. Sugár fiatal korában elsősorban kamarazenét komponált, majd egyre nagyobb érdeklődéssel fordult az oratóriumok és kantáták felé. Stílusát a magyar történelem és népművészet alapjaira építve formálta egyénivé, és soha nem tévesztette szem elől Bartók zenei örökségét. 1948-ban komponált Divertimentója nagy sikert hozott számára – népzenével rokon nyelvezetével, biztonságot nyújtó formai kereteivel és megközelíthető hangvételével máig népszerű művei közé tartozik.

A zenekritikus Molnár Szabolcs „rafinált muzsikaként” jellemezte Selmeczi György Vivaldi és Bartók szelleme előtt tisztelgő, 1999-ben komponált versenyművét. De mit is jelent a „rafinált” jelző? „Első tétele a velencei mester stílusára utal, de úgy, mintha a »tárgyon« (a stíluson) soha nem lenne éles a fókusz, akárcsak egy trükkösen exponált fényképen. A második tétel megkapó, nosztalgikus hangulatával; a finálé szilaj táncházi temperamentumával marad emlékezetes.” A zeneszerzőként, karmesterként, zongoraművészként és operarendezőként is tevékeny Selmeczi György sokoldalúsága ebben a versenyművében is tükröződik. A kolozsvári születésű komponistát vokális-szimfonikus, kamara-, kórus- és színpadi művei egyaránt a legnagyobb kortárs zeneszerzők közé emelik. Kifejező, olykor játékos, máskor mélyre ható vagy melankolikus, de mindenkor emberi zeneszerzői stílusával gyakorol hatást közönségére.

A magyar hagyomány és a népi elemek az ugyancsak kolozsvári gyökerekkel bíró Orbán György zenéjében is kulcsszerepet játszanak, éppúgy, mint a korábbi zenetörténeti korszakok stílus- és hangzásbeli ideáljai. Színpadi és oratorikus darabjai épp olyan meghatározóak a kortárs magyar zeneszerzés történetében, mint film- és színpadi kísérőzenéi, hangszeres darabjai vagy a talán legtöbbek által ismert vokális művei. Az Erdődy Kamarazenekarnak dedikált Sopra canti diversi című kompozíciójának már a tételcímei is asszociációk sorát indíthatják el a hallgatóban: a Kolindák nyitányt a Hóesés Brassóban című középső tétel, majd a Repülj, madár, repülj népdal ihlette finálé követi. Orbán gazdag harmóniái és invenciózus hangszerelése életképek sorát varázsolja elénk, festői ciklust teremt.

A koncertet Bartók 1939-ben komponált Divertimentója teszi teljessé, amely magában hordozza a címadó műfaj szellemes és szórakoztató jegyeit, ugyanakkor nem független a háborúba forduló korszak zordságától, keménységétől, tragédiájától. A művet a svájci karmester-mecénás, Paul Sacher rendelte Bartóktól, és ugyancsak ő mutatta be a Bázeli Kamarazenekarral 1940-ben. A zeneszerző mesterien alkalmazza a zenekari szólisták és a teljes együttes váltakozásából fakadó kontrasztokat, a markáns és lágy karakterek ellentétei az egyes tételeken belül és a forma nagy ívét tekintve is megmutatkoznak. Az első tétel energikus lüktetése után a lassú tételben eleinte a sejtelmes, visszafogott hangzás dominál, amely fokozatosan a drámai kitörés felé vezet. A zárótétel végre felszabadít: a magyar népi dallamok és táncok karaktere Bartók hangján válik elevenné.

Jegyár: 4900 Ft