Liszt öröksége

Valódi kuriózum a két kivételes muzsikus, Kelemen Barnabás és Balog József Liszt-programja, amelyet a zeneszerző ritkán hallható kamaraműveiből és ikonikus zongoradarabjaiból állítottak össze különleges érzékkel. Az este két főszereplője a legmagasabb rendű kamarazenélést hozza el a közönségnek: az érzékeny, mély zeneiség, a briliáns technika és a szenvedélyes játék a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kelemen Barnabásnak és a Liszt Ferenc-díjas Balog Józsefnek egyaránt sajátja.

Ha Lisztről van szó, sokaknak elsősorban a virtuozitás jut eszébe. Ezt a képet árnyalja Balog József, amikor így fogalmaz: „Még mindig igazi bravúr Lisztet, a virtuóz Liszt-darabokat jól előadni. És itt nem a félreütések értelmetlen kérdéséről van szó, hiszen a leírások révén tudható, hogy maga Liszt e tekintetben egyáltalán nem zongorázott tisztán. De ha arra gondolunk, hogy mekkora hatást ért el a játékával, s hogy a zene az életről szól, nem az egyes hangokról, akkor a liszti virtuozitással máig bőven van mit kezdenünk.” A zenéről mint az élet elengedhetetlen részéről szólnak Kelemen Barnabás gondolatai is, aki úgy tartja: „A zenélés nemcsak egyszerűen szép és jó dolog, hanem egészen másfajta minőségű figyelmet biztosít. Az ember más lelkiállapotba kerül a zene hatására, közelebb jut valami transzcendenshez, spirituálisabb életet tud élni.” Joggal hihetünk benne, hogy ezt a másfajta, teljesebb lelkiállapotot hozza el a koncertjük nekünk, a közönségnek is.

A Lisztet megihlető Három cigány című versben Lenau három útszéli zenészt, egy hegedűst, egy furulyást és egy cimbalmost rajzolt meg. Liszt eredetileg zongoradarabbá formálta ezt a hangulatképet, érzékletes szerepet adva benne mindhárom hangszernek. Egy levelében arról vallott, hogy hirtelen szeszélytől vezérelve, minden ok nélkül érezte egyszer csak úgy, hogy zenévé kell alakítania a Lenau-verset. A hegedű-zongora változatot később annak a Reményi Edének dedikálta, aki a magyar zene világhírű virtuózaként Liszttől Brahmsig zeneszerzők tucatjára volt hatással. A három cigány zenéje szorosan kapcsolódik a cigányzenekarok szabad, virtuóz játékához – dallamai, ritmusfordulatai, tempóváltásai is a 19. század „magyaros” stílusát idézik.

A Romance oubliée, azaz Elfeledett románc melankóliája vezet át a koncert egyik legsúlyosabb darabjához, a Weinen, Klagen-variációkhoz, amelyet Liszt 1862-ben, Rómába költözését követően komponált Bach Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című kantátájának témájára. Fiatalon elveszett lánya, Blandine halála felett érzett gyásza is ott rejlik a darab tömör őszinteségében, erős fájdalmában. A nagy fantáziával megírt variációk a szomorúság és a kétségbeesés különböző stációin vezetnek végig, míg be nem teljesedik a mű a reményteli záró korállal. Az első félidő utolsó darabjaként, egyfajta feloldásként hallgathatjuk a kiegyezés alkalmából komponált Koronázási mise Benedictus-tételét, amelynek gazdag dallamosságához és magyaros hangulatához különösen jól illik a hegedű szólója.

Velence egyedülálló atmoszférája mindig is elbűvölte Lisztet, nem volt ez másképp akkor sem, amikor 1882-ben már idős mesterként, lánya, Cosima és veje, Richard Wagner meghívására tért vissza a vizek városába. Wagner ekkor már nagybeteg volt, a gondolák világa így Liszt számára is sötétebb hangulatot hozott. 1883 januárjában jegyezte le a következő sorokat: „Az utóbbi két hétben egyebet sem tettem, csak zenét írtam. Agyamban egy gyászgondola evezőlapátjának mozgása lüktet. Megpróbáltam leírni ezt, és kétszer újra kellett fogalmaznom, amiről aztán újabb gyászos dolgok jutottak eszembe, és akartam, nem akartam, folytatni kellett a kottapapír összefirkálását, minden egyebet félretéve.” Zongoradarabként fogant két Gyászgondolája közül a ma este hallható műnek elkészítette hegedűre (vagy csellóra) és zongorára szánt változatát is.

Liszt irodalmi élményei számtalan művét áthatják. Közéjük tartozik a Petrarca szonettjeit megzenésítő három dala is, amelyeket közvetlenül születésük után átültetett zongorára. A 104. szonett („Békét nem lelek”) a zeneszerző szenvedélyes, drámai hangján szól – a szerelem szélsőséges állapotait, egyszerre szabadságot és börtönt ígérő természetét teszi ezzel átélhetővé. A Szürke felhők pedig már a kései Liszt gyakran enigmatikus világát nyitja meg előttünk. A rendkívül modern hangzású, saját zenei törvényei szerint működő, mindössze néhány perces mű a 20. század irányzataiig mutat előre. Majd ismét egy mozgalmasabb darab következik: a Csárdás obstinée makacssága, konoksága ugyancsak sok izgalmas zenei fordulatot tartogat. Végül felszabadult örömzenét ígér a finálénak választott magyar rapszódia – a melankolikus karakter, a heves szenvedély és a ragyogó virtuozitás kel életre Kelemen Barnabás és Balog József együttjátékában.

Jegyár: 9900 Ft